
BECZE Anita
született: 1971, Budapest
Fotográfus vagyok. Vonz az alkotás, az értékteremtés lehetősége, az abból fakadó öröm. A fényképezés egyszerre jelent számomra elégedettséget és kihívást – egy olyan tevékenységet, amelyhez nap mint nap személyesen kapcsolódom. Szeretem, amikor olyan témákkal foglalkozhatok, amelyek mélyen foglalkoztatnak, és amelyekről a fotográfia eszközein keresztül tudok megmutatni valamit – valamit, amit szavakkal nem lehet megragadni.
A képeken keresztül újra és újra tanulok magamról, az emberi kapcsolatokról, az életről.
Budapesten születtem 1971-ben, itt élek ma is, négy gyermek édesanyjaként. Harminc évvel ezelőtt, egyetemi éveim alatt kezdtem el fotózni; azóta a fényképezés beleszövődött az életembe, szenvedéllyé és hivatássá vált. Tanulmányaimat a Szellemkép Szabadiskolában és a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémián végeztem.
Dokumentarista fotográfusként leggyakrabban emberábrázolással foglalkozom – portrékon és fotóesszéken keresztül mesélek történeteket.
Elérhetőség
Tagságok
2023 – Magyar Fotóművészek Szövetsége
2024 – MÚOSZ Műhely
2024 – Reflective Alkotókör
Tanulmányok
1989–1994 – Okleveles gazdasági agrármérnök, Gödöllői Agrártudományi Egyetem
2007–2009 – Waldorf Óvoda-Pedagógiai Képzés, Solymár
2018–2021 – Fotográfus szak, Szellemkép Szabadiskola, Budapest
2021 – Fotó Art Fotósiskola, Fotográfus és fotótermék-kereskedő OKJ, Budapest
2023 – Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) – Riport és dokumentarista fotó, Budapest
Egyéni kiállítások
2022 – Visszhangok – Szent György Nap, Budapest, Óbuda, Fő tér
2022 – Visszhangok – Mediawave, Mindszentkálla
2022 – Visszhangok és Mindszentkállai portrék – Művészetek délutánja, Mindszentkálla
2022 – Visszhangok és Mindszentkállai portrék – Kisgörbői Falunap, Zala
2023 – Visszhangok – Mediawave, Ravazd
Csoportos kiállítások
2022 – Visszhangok – Sajtófotó Kiállítás, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
2022 – Visszhangok – Sajtófotó Kiállítás, Kecskemét
2022 – Visszhangok – Sajtófotó Kiállítás, Debrecen
2022 – Visszhangok – Sajtófotó Kiállítás, Sándorfalva
2022 – Visszhangok – Sajtófotó Kiállítás, Szeged
2022 – Szellemkép Diplomakiállítás, Kubik Coworking, Budapest
2024 – A FotóFalu Univerzuma – Fuga Budapesti Építészeti Központ, Budapest
2024 – Visszhangok – Kapolcsom Udvar, Kapolcs
2024 – Tell Your Story – Eötvös10, Budapest (szervező: Magyar Fotóművészek Szövetsége)
2025 – Tell Your Story – Brüsszeli FotóFesztivál, Liszt Intézet Brüsszel (szervező: Magyar Fotóművészek Szövetsége)
2025 – Circle – X. Pécsi Fotóbiennálé, Csontváry Múzeum, Pécs (szervező: Magyar Fotóművészek Szövetsége)
2025 – Reflective – Prológus, Kapolcs
2025 – Reflective – Arc nélkül, Nyolcésfél, Budapest
2025 – Moholy130-Bauhaus – Art Market Budapest – a Magyar Fotóművészek Szövetsége standján
Megjelenések
2021 – Szellemkép Művészeti Folyóirat (https://www.szellemkeponline.hu/diploma-2021-becze-anita/)
2023 – Fényrajz magazin – Körömszakadtáig c. sorozat
2024 – Fényrajz magazin – Visszhangok c. sorozat
2025 – Cikk jelent meg rólunk az Új Művészetben (https://ujmuveszet.hu/szelesvaszon/prologus/)
Publikációk
2024 – Kortárs Magyar Fotográfia album (a Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében)
Díjak/Ösztöndíjak
2022 – 1. díj – Visszhangok – Emberábrázolás portré sorozat, 40. Magyar Sajtófotópályázat
2024 – Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíj
2025 – Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíj
Művek közgyűjteményekben
–










